utorok 24. júna 2014

Valerie Pfeiffer - Chorus Line #2

Újra házon kívül vagyunk egy hétig, úgyhogy megint hímezgettem egy kicsit. Sikerült befejeznem a hatodik madárkát is, pedig egy hónapja már csak a feje volt hátra, de Pozsonyban már jó ideje nem hímeztem. Most már csak 5 madárka kontúrja van hátra, a hatodikat már régen megcsináltam. 


Lesz még alkalmam alkotni a nyáron, minimum két hetet biztos az anyunál fogunk tölteni. Már tudom is, mi lesz a következő befejezésre váró áldozatom.

Ez pedig egy bónuszkép a kisördögről, aki eléggé passzív volt az utolsó héten, de úgy néz ki, már kibukkan a 15. fogacska, és akkor remélhetőleg egy ideig minden a régi lesz:


štvrtok 19. júna 2014

Panni másfél éves lett

Hihetetlen, de Panni másfél éves lett! Az első évéről minden hónapban írtam összegzést, azóta "ellustultam" a dolgot, de gondoltam, jó lenne megemlékezni a fontosabb mérföldkövekről. Csapjunk is a lecsóba.
Márciusban, ahogy jobb idő lett, Pannit kivettem a babakocsiból, és azóta nem is ült sokat benne. Elkezdte felfedezni a világot. Először csak kis távokat ment (a suliudvarban 300 métert majd egy óra alatt), lassan, komótosan, minden virágnál, bogárnál megállva. Aztán hirtelen annyi felfedeznivalója akadt, hogy meg sem állt. Sokszor megfigyeltem, hogy ő egyáltalán nem sétál, állandóan fut valahova. Nem sokkal az első séták után megismerkedtünk a játszótérrel. Eleinte nem volt más, mint egyik játéktól a másikig rohangálás. Négykézláb felkapaszkodott a csúszda lépcsőjén, messziről méregette a homokozót, pillanatok alatt kikéredzkedett a hintából. Pár hónappal ezután Panni még mindig nem áll le. De már nem rohan az egyik játéktól a másikig. Biztos lábakon felmegy a csúszdára, felhúzott lábakkal hintázik egy kicsit a kapaszkodóban, majd különböző hajmeresztő pózokban lecsúszik. Mióta levettem a cipőjét és a zokniját, percekig elrohangál vagy eljátszik a homokozóban egyedül. Mostanában nagyon megszerette a hintát is, fél órán keresztül is képes lenne onnan figyelni a többi gyereket. Másfél év alatt tehát eljutottunk odáig, hogy biztos lábakon áll és nagyon ügyesen mozog.

Barátai(m) lettek, összeismerkedtünk anyukákkal, apukákkal, kisebb-nagyobb gyerekekkel. Barátnője Lili, aki 3 hónappal idősebb nála, és Karin, Lili testvére. Ő már nagylány, majdnem 5 éves ovis. Nagyon szereti Pannit, Panni pedig csodálja őt. Sokszor kézenfogva sétálnak, Panni bárhova hajlandó követni. Talán Karinnál is jobban szereti az anyukájukat, hisz minden alkalommal kap tőle valami finomat:) 

Hogy ne csak csupa jót írjak, meg kell jegyeznem, hogy elkezdődött a dackorszak. Szerencsére még nem veri földhöz magát, de sokszor hosszú rábeszélés kell a játszótér kellős közepén, hogy hagyja abba a hisztit. Természetesen minden játék kell, ami másé (a nagy biciklit feltétlenül muszáj kipróbálni), de senkinek sem engedi meg, hogy az ő játékait elvegyék. Hiszti van akkor is, ha lekapcsolom a mesét. Most a Máša a medveď a nagy kedvenc, a déli alvás előtt mindig ezt nézi. Ilyenkor pislogni is elfelejt legalább 4 részen keresztül.

Jó nagy bozontja van már, de copfba fogni csak addig engedi a haját, míg megnézi magát a tükörben és illegeti magát egy keveset. Legókockákkal mérve most kb. 83 centi, 11,5 kiló. 14 foga van kint, és most küzdünk az alsó szemfogakkal. Két hete az éjszakákat is átalussza. Remélem, hamarosan elkészül a szobája, és akkor átszoktatjuk majd a gyerekszobába. A csicsimaci és a dudi nélkül nem alszik el. A betegség szerencsére eddig szépen elkerülte, remélem, így is marad. Szerencsére mindenkivel jól elvan, a két nagymamát imádja (persze a nagypapát is, csak a papát még nem tudja kimondani:) Két hét múlva két napot külön töltünk, már most nehéz belegondolni, milyen lesz nélküle...

Nemrég még azt hittem, hogy sohasem tanul meg beszélni. Mióta viszont a Mášát nézi, hirtelen beindult. Napról-napra több szavat mond. Sok szót ismétel utánunk, bár nem mindet köti tárgyhoz. Ezeket mondja már a mamán, babán, és állathangokon kívül: szoba (szobor), fííí (fúj - pl. a mai spenótra..., koszos, kakás), ííí (ceruza), gukkó (cukor), bábi (bácsi), nénni (néni), mimi (Minnie), brmm (motor és autó), fufu (vonat), bucccc (ha valami elesett, eldőlt), bibi, dudu (dudi), többre most sajnos nem emlékszem:) A baba egyébként jelent nála apát, papát, babát, pápát, a bábi pedig autót (főleg pirosat), bácsit, biciklit is. Én mami vagyok, azt hiszem.

Ezt az ugribugri lovat a másfél éves "szülinapjára" kapta tőlünk. Az egyik patikában van egy hasonló, nagyon tetszett ott neki. Azóta, ha arra járunk, mindig ott dörömböl az ajtón, hogy engedjék be ugribugrizni. Itthon persze csak az első nap volt menő:) Remélem, nem felejtettem ki semmit, kíváncsi vagyok, mit hoz a következő félév.


pondelok 2. júna 2014

Epres cobbler

Pár hete láttam a tévében ezt a sütireceptet. Nagyon megtetszett, mert egyszerűnek és legfőképpen gyorsnak tűnt az elkészítése. Gondoltam, elmentem az agyamban, és ha lesz valamilyen gyümölcsöm, elkészítem. Mondanom sem kell, nemcsak a nevét felejtettem el, hogy esetleg rákeressek az interneten, hanem azt is, hogy láttam ilyen sütireceptet:) Aztán nemrégiben az egyik kedvenc gasztrobloggerem elkészítette, és azóta várok a megfelelő gyümölcsre.

Ma el is jött a nagy nap. Még szombaton kaptunk epret a keresztszüleimtől, ami már akkor kissé szottyos volt, a tegnapi pozsonyi útról nem is beszélve, ami jócskán megviselte:) Megenni már nem volt gusztusom, de kidobni 20 dkg epret mégsem lehet. Pár pillanat alatt összedobtam ezt a finomságot. Mindenkinek ajánlom, tényleg nagyon jó izű, szerintem tápláló is, kissé nehezebb, mint egy piskóta.

Hozzávalók: 6 dkg vaj, 1 csésze liszt, 3/4 csésze porcukor, 3/4 csésze tej, 2 teáskanál sütőpor, kb. 20 dkg eper, vagy más gyümölcs.

A sütőt előmelegítettem 180 fokra, és egy tűzálló edénybe kockáztam a vajat (én margarint használtam egyébként, azzal is jó volt), és beraktam a sütőbe. Mire a sütő felmelegedett, a vaj is megolvadt. Az epret megmostam és lecsöpögettem. Pár pillanat alatt csomómentesre kevertem a lisztet a porcukorral, sütőporral és a tejjel. Az egész masszát beleöntöttem a tálba (még összekeverni sem kell a vajjal), majd rádobáltam az epret. Kb. 45-50 percet sütöttem. 


Az eredmény? Finom, édes tészta savanykás eperrel. A tetejét megszórtam porcukorral. Hidegen is finom volt, Peti felmelegítve kérte, úgy is isteni:) Úgy érzem, nem először készült nálunk ez a remek sütemény.


Ronda, de finom:)

sobota 24. mája 2014

Nyár van, nyár!


Végre hozzánk is megérkezett a nyár:) Bár nekem a tavasz, azon belül is a május a kedvencem, azért a nyarat is szeretem. Legfőképpen a színeket, illatokat, hangulatokat... Ahogy tegnap éjjel kerestem képeket a nyári kollázshoz, teljesen elcsábítottak a színek: a narancs, sárga, rózsaszín, piros és ezek árnyalatai. Hirtelen egy tengerparton éreztem magam, csak úgy lengetőztem a függőágyban a pálmafák alatt a fehér homokos tengerparton egy jó kis koktéllal és egy jó könyvvel a kezemben. Mindeközben arra is rájöttem, milyen unalmas és egyszínű a ruhatáram és a lakásunk:) Ezen mindenképpen változtatni kellene... Pl. valami jó kis színes körömlakkal, esetleg minden ujjon más színnel, színes kiegészítőkkel... Bár ez nem egy beauty-blog:) 

Tegnap hazajöttünk Balonyra az anyuhoz, itt is maradunk egész héten a Pannival, úgyis elég volt már a játszóterekből. Délután vettünk neki homokozót, amit gyorsan össze is állítottunk, és jó sok időt eltöltött a homokban. Meg is lepődtem rajta, mert a játszótéren csak beugrik a homokozóba, kezébe vesz valami játékot, eldobja, majd rohan tovább... Csúszdát is szerettünk volna neki venni, de úgy néz ki, túl igényesek vagyunk:)



Nyáron szeretnék:
- sokat lenni a szabadban, legjobb lenne az udvaron, Balonyon vagy Selmecen:)
- sok-sok barackot, dinnyét és kukoricát enni
- végre befejezni Panni szobáját, jó lenne már átszoktatni a saját szobájába (mostanában úgyis egyedül szeret elaludni, sőt már éjjel is visszakéredzkedik a kiságyba), esetleg bilire is rászoktatni
- ajándékot készíteni a selmeci bulira minden rokonnak (az ötlet már megvan és szerintünk nagyon jó:)
- befejezni Panni madárkás képét
- házi jégkrémet és sok-sok limonádét készíteni.

pondelok 19. mája 2014

Valerie Pfeiffer - Chorus Line #1

Mióta ilyen jó idő van, itthon már nem is nagyon hímzek. Estére jócskán elfáradok a többórás játszóterezéstől, sétától, így általában csak tévézünk, vagy olvasok. Viszont ha a nagyikhoz megyünk, mindig pakolok valami hímeznivalót magamnak. Mostanában csak a madárkákat hímzem Panninak. Eléggé haladós minta, bár azért nem használ neki a két-három hetes kihagyás:) Hétvégén befejeztem a negyedik madárkát, és már az ötödikbe is beleböktem a tűmet:


streda 14. mája 2014

Montessori-játékok

Rég nem írtam már, de most már nem is fogom behozni ezt a másfél hónapot, ami "kimaradt az életünkből". Igazság szerint nem volt se kedvem, se energiám írni... Panni még ki sem nyitja a szemét reggel, már kéredzkedik ki... Nagyon nehéz egy-két órát reggel itthon maradni, míg megreggelizünk, meg egy-két dolgot megcsinálok a háztartásban, mert állandóan kimenős ruhát akar magára venni, meg sapkát, cipőt... Nagyvárosi élethez képest elég sokat vagyunk kint, bár azért már kezd unalmassá válni a sok játszótér. De legalább Panni talált magának barátnőket, és én is összeismerkedtem egy-két anyukával. 

Amíg itthon vagyunk reggel illetve este, igyekszem mindig valami játékot kitalálni neki, amivel leköthetem, és még tanulhat is belőle. A kolleganőmtől hallottam először a Montessori-elvről, aminek az a lényege, hogy egyszerű, mindennapi tevékenységekből tanuljon a gyerek, használatban levő tárgyakkal ismerkedjen, játsszon. Először el kell magyarázni és mutatni neki, hogyan játsszon a játékával, majd hagyni kell. Nem kéne javítani, ha koncentrál, hagyni kell. Az első Montessori játékokat a kolleganőmtől kaptam, később én is készítettem neki, és még van jópár ötletem.  De egyelőre hagyom ezekkel játszani, majd később beújítok egy játékkal. A legjobb az egészben az, hogy szinte semmit sem költöttem rájuk, csak a kis halakat és a pompomokat vettem meg egy-egy euróért. Most ezek futnak nálunk:

Ez volt az első játék, a wc gurigákra rá kell helyeznie azt a labdát, ami a pöttyökkel megegyezik. Még az első nap sikerült neki eltalálni a színeket, valamiért idegesítette, ha nem egyeztek a pöttyök a labdával:)


Itt a pompomokat kell beraknia a megfelelő lyukba, ez még nem nagyon megy neki.



Ugyanezt lehet játszani kupakokkal is.


Ez az első saját készítésű játék:) A szívószálakat elvágtam kétfelé, Panni behelyezi őket a lyukba, majd benyomja őket. Mindig tapsol, ha sikerül benyomnia a szívószálat:)  De itt vettem észre, hogy nagyon ideges tud lenni, ha nem sikerül neki benyomni a szívószálakat. Elkezd csapkodni, verekedni...


Ezt ma találtuk ki, a bombonos dobozba kell belepakolnia egyenként a halacskákat. Toffifee-s dobozzal jobb lenne, vehetne valaki, szívesen megenném belőle a csokit, hogy aztán legyen mivel játszania a kicsinek:)


Most éppen legózik, kb. 3 nap után tanulta meg, hogy kell összetapasztani a kockákat. Ügyesedik:))

utorok 1. apríla 2014

Bicikliztünk

Bár vasárnapra a schlosshofi húsvéti vásárt terveztük be magunknak, inkább úgy döntöttünk, hogy biciklizni megyünk. Még pénteken vettünk Panninak biciklisülést és sisakot is. A sisakot hordattuk vele már előtte, hogy szokja meg, hogy a fején van. Kicsit tartottam is tőle, hogy fogja bírni, mert pár másodperc után mindig levette a fejéről. 

Vasárnap megfőztem az ebédet, majd leraktam a kicsit aludni. Csak egy órát akartam, hogy aludjon, az óraátállás miatt. Talán megérezte, mit akarok tőle, mert magától felkelt egy óra után, bár mostanában már 2 órákat szokott aludni, mióta a játszótérre járunk. Azelőtt a másfél óra is már soknak számított:) Peti azalatt felszerelte a biciklijére az ülést. Megetettem Pannit, bepakoltunk, és útnak indultunk. Valahogy egyáltalán nem rendült meg attól, hogy most biciklizünk:) Sőt, teljesen természetesnek vette a dolgot. Szépen ült, nézelődött, kapaszkodott az apjába. Itt-ott hallottam egy kurjantást is tőle. Persze a Schlosshof felé vettük az irányt a Chuck Norris-hídon (Szabadság-híd) keresztül. Rengeteg ember ment akkor a hídon. Schlosshof nagyon drága, ezért sem mentünk be végül, de azért megálltunk a kerítésnél, mert épp valami lovas bemutató volt, és épp a kerítés mellett mentek el a hintók, azokat Panni megnézte. Majd úgy döntöttünk, körbekerüljük a kastélyt, ha már itt vagyunk. Útközben berepült egy méhecske a trikómba, és két helyen belém csípett (illetve harapott), mire kiszabadítottam. A kastély bejáratánál leültünk egy kicsit pihenni, mármint én futottam a Panni után, megkerültük a tavat. Végül hazafelé vettük az irányt. Itt már azért volt egy-két mélypont, párszor levette a sisakját, de végül levettem alóla a sapkát, valószínűleg melege volt, és a sisakot is behúztam egy kicsit. Miután hazaértünk, elmentünk még fagyizni, majd játszótérre. Jó kis nap volt.

Panni azóta néha rámutat a sisakjára, itt-ott kéri is, valószínűleg a héten valamelyik délután megint elmegyünk egyet tekerni...