utorok 29. júla 2014

Selmeci hétvége

Petiéknél nagyon régi szokás, hogy évente egyszer, júliusban vagy augusztusban összejön a család egy hétvégére Selmecbányán. Az ezévi akció július 25-27-ére esett. Szerencsére nagyon jó időnk volt, nem volt nagy kánikula sem, de rövidnadrágban, ujjatlan pólóban nyomtuk a hétvégén. Peti egyik unokatestvére gitározik, esténként "nótázgatni" szoktunk, de vagy kevés dalszöveget tudtunk, vagy miután bejöttek az okostelefonok, a lassú interneten böngésztük az akkordos dalszövegeket. Már rég motoszkált a fejemben az ötlet, hogy össze kéne dobni egy kis füzetkét olyan dalokkal, amiket énekelni szoktunk. Ebben az évben aztán össze is raktam, és szerencsére nagy sikere lett (bár az első éjjel én nem énekelgettem, mert Panni nem akart elaludni, így már 11-kor befeküdtem mellé, másik éjjel meg valahogy csak pihengettünk). Igaz, kicsit leegyszerűsítettem a dolgot, mert találtam az interneten egy nagyon jó összeállítást, ráadásul úgy, hogy volt egy dalszöveges és egy akkordos is, így ebből válogattam ki a nekem tetsző dalokat. Persze a találkozó hetében raktam csak össze, és az indulás napján nyomtattuk, de kész lett, és jó lett:)



Később a buliról is rakok fel egy-két képet, de ma kreatív kedd van, úgyhogy zúzok hímezni:)


sobota 26. júla 2014

Valami Amerika

Szia Anna!

Mivel ma van a névnapod, és ajándékot úgysem viszünk (muhahaa), úgy gondoltam, hozok Neked pár ötletet, amivel feldobhatnád a szobádat (és legalább nem unatkoznál a nyár hátralevő részében:) Ötletek a Pinterestről.

Kis lámpások befőttesüvegből


Vázák


Egy kis girland a függönyre - papírból vagy filcből


Girland ide-oda szintén papírból vagy filcből


Girland szintén ide-oda de most épp wcpapír-gurigából


Koszorú az ajtódra vagy bárhova


Barátság-karkötő - gondolom kettő egymás mellett


Egy kis finomság - a csillag almából vagy ananászból


Festett póló


Horgolt takaró

Nyár végéig még megtanulhatsz horgolni, és cirka 10 éven belül ez a takaró is készen lenne:) (magamból indultam ki)

Boldog névnapot!

štvrtok 24. júla 2014

Kis Panni-értelmező szótár, na meg a Mogyoró

Panni kb. egy-másfél hónappal ezelőtt döntött úgy, hogy végre kizökkent a bizonytalanságomból, miszerint ez a gyerek az életben nem tanul meg beszélni (tuti elrontottam valamit, nem jól nevelem, keveset foglalkozok vele, stbstbstb). Hétvégén összeszámoltuk, mi mindent mond már, és meglepődtünk, hogy 40 szó felett van már a szókincse, és azóta is tanult már új szavakat. Persze nem emlékezhetek minden egyes szóra, de megpróbálok összeszedni pár jellegzetes szót, később jó lesz újraolvasni, amikor majd be nem áll a szája (ha nagybátyjára és balonyi mamájára ütött. Mi Petivel és családjával a csendesebb vonalat képviseljük, hehe).

Rengeteget utánoz, de ezeket aztán nem mindig köti tárgyhoz, cselekvéshez. Viszont azt a 40-50-et már ténylegesen dolgokra mondja. Az érdekesség nála az, hogy mindenből két szótagú szót csinál. Pl. a bicikli bici, a busz viszont bubu:) A kedvenc szavam a mami. És nem csak azért, mert engem hív így, hanem mert ez segítséget is jelent. Hallottam már, amikor másnak is mondta, pl. a Petinek, ilyenkor nyújtja a kezét, hogy légyszi segíts, nem tudok itt átmenni, leugrani. Boldog ilyenkor a szívem, hogy engem összekötött a bizalommal, segítségnyújtással:) Megpróbáltam témák szerint összeszedni a szavait:

családtagok: mami, mama, papa, dédi (vagy didi, mikor hogy), oci (Peti apukája), apa (nemrég még aba volt, az abát mindenre mondja, ami Petié, legtöbbször a kólásüvegre és a cipőire), gogi (köri), ffoto (Foltos, dédi kutyája), Icu (nagynéném, akárhányszor elmegyünk a házuk mellett:)), Lella (Léna), Lulu (egy barátnője a játszótérről), Babi (Panni), bábi (bácsi), nénni, baba

cselekvések: futa (futás!)

játszótéri: csuszi, csusza (csúszda), hijja (hinta), (labda, egyetlen egyszótagú szó), bubi (buborék)

mesék: gáju (Caillou, mostani kedvenc), Süsü, Zabu (minden majom nála Zabu, az Állatkert a hátizsákban-ból)

állatok: inkább hangutánzás, mint vavvav, bá (bárány), (ez a Paula joghurt is), gágá, de tudja a cicát is, dínó (tésztája is), gyí (ló)

más: api-api (happy-happy-happy-happy:D), zsizso (forró), nyami, fatyi (fagyi), Mimi (Minnie-őrült), dudu (vajon...), bóbó (borsó), gukkó (cukor), mommo (motor), brű (autó), fufu (vonat), sapi, cipő, bibi, bucc (mostanában már buci - elesett, leesett - és még ehhez jól elveri, amibe épp beleütötte magát), hoppá (legújabb), bubu (szív), bíba (bimm-bamm), kaná (kanál), villa (mindkettő eheti termés), fissli (virsli), füfe (fű, a füvet nyírniből maradt két szótagú), nunni (elméletileg nyuszi, de mindjárt el is kezdi magát fogdosni), lila (ami egyébként kék is lehet:)

Hát ennyit tudtunk most összeszedni, várjuk már az összetett mondatokat:)



Épp most értem Szalay Lenke könyvében, a Mogyoróban ehhez a részhez:

- ... Csak legalább te ne selypíts! Mért nem tanulsz meg már végre rendesen beszélni? ... Mondd szépen: kérek cukrot! Akkor veszek ám finomat...
A pici összeszorított szájjal hallgat egy darabig, de hevesen repdeső pillái elárulják, hogy a kínálkozó remek alkalmat fontolgatja közben.
- Mondd: kérrrrrrek cukrrrrrot! ...
Pannika figyelmesen bámulja a sziszegő száját, s már formálja is félénken kis kerek ajkait, hogy leutánozza. De hirtelen ravaszdi mosollyal a szemében, csalókán villanó, játékos kacagással a hangjában kiböki:
- Nem mondom! Pannita csotojádét ataj! Med podácsát a kifliboltból!
Mogyoró nagyot, elkeseredettet sóhajt. Hiába! Nehéz gyereket nevelni!

Mennyire igaz:)) Ezenkívül továbbra is nem titkolt szándékom, hogy a pöttyös könyvekkel szeretném Pannit az olvasás szeretetére megtanítani, szorgalmasan gyűjtöm is a pöttyöket a polcomon. Ezen belül pedig azt hiszem, épp a Mogyoró az, amivel kezdenie kell majd, annyira egyszerű, aranyos, kedves, gyerekes, csodálatos az egész, olvasnám még napokig, csak sajnos rövidke...

streda 23. júla 2014

Old World Holiday Ornament #2

A tegnapi kreatív kedd alkalmából újra elővettem ezt a kis karácsonyi mintát. Pedig már nagyon beleböktem volna a tűmet a Dimensions képbe (Charming Waterway, lejjebb a terveim között), de azt hiszem, megvárom a hétvégét vele, addig előkészítem a fonalakat és az anyagot. A tigrisekhez is vettem már anyagot, és kis mágneseket is találtam színes halacskákhoz, amivel majd a Panni horgászhat. A következő pár kreatív kedden tehát lesz mit csinálnom.

A haladás csekélyke, bár hozzám képest nem is kevés:) Elkezdtem a virágokat, egyre jobban tetszik.


streda 16. júla 2014

Old World Holiday Ornament #1

Bár napközben még nem igazán akaródzott hímzésre gondolnom, estére azért erőt vettem magamon, és nekiálltam hímezni. És milyen jól tettem! Egészen élveztem, bár a haladás nem valami nagy, és talán az új titanicos sorozatot sem kellett volna közben néznem (kicsit depisen feküdtem le tőle aludni). A sütikiszúrós doboztető mellett döntöttem, bár múlt héten még nem gondoltam, hogy lehet belőle valami. Kb. fél centivel kisebb a keret, mint a doboztető, valamint túl apróak az x-ek is. Tegnap, míg Pannit altattam, jött az isteni szikra: max. csak 2 szállal fogok hímezni (egy színből van három szálas), és a kerethez meg hozzáhímzek még egy-két x-nyit. Így aztán már jobban ment a munka. Két levélkét sikerült elkészítenem:


Jövő héten (ill. valószínűleg most hétvégén) folyt.köv., ma sajnos egy nagy halom ruha vár vasalásra, és amúgy is Hetedik mennyországot nézünk.

pondelok 14. júla 2014

Kis kiruccanás

Peti még karácsonyra kapott az előző cégben egy ajándékutalványt Liptovský dvor-ba. Sokáig úgy volt, hogy Pannit is visszük magunkkal, pár héttel ezelőtt mégis úgy döntöttünk, hogy ideje hozzászoktatni Pannit ahhoz, hogy másokkal is ellegyen akár több napig is. Később majd kicsit rátérek a pszichológiai háttérre*, de most jöjjön egy kis élménybeszámoló.

A hétvége már csütörtökön elkezdődött. Délután megjöttek a nagyszülők, és mivel épp sógornőjelöltkém szülinapja volt, náluk találkoztunk egy finom kis vacsoránál. Hazajöttünk, Petivel közös erővel elaltattuk a kölköt, másnap reggel pedig még álmában kapott egy puszit, majd nehéz szívvel leléptem. Peti még dolgozott délig, én pedig soppingoltam egy kicsit. Persze az első dolog, amit vettem, az egy új előke volt a Panninak. Sajnos a könyvesüzletben nem voltak magyar könyvek, de így is eltöltöttem ott vagy másfél órát:) Végül Nők Lapját olvasgattam. Délben együtt ebédeltünk Petivel, majd megnéztük még a leendő autónkat, aztán végre elindultunk. Kicsit több mint három órát autókáztunk, míg elérkeztünk a hotelbe. Ez egy több faházból álló hotel, mi ketten egy egész kis házacskát kaptunk. Emeletes, két fürdőszobával, kandallóval, tiszta romantika:) Mindjárt a házunk mellett játszótér volt, Panni is jól érezte volna magát. Egyébként az egész környék nagyon gyerekbarát, rengeteg játszótér volt mindenhol. Miután becsekkoltunk, elmentünk egyet sétálni a környéken, de mivel egész nap esett, nem jutottunk messzire. Csodafinom, laktató vacsi után jakuzziztunk egyet, de a medencébe már nem mentünk be, mert a jakuzzi után jéghidegnek tűnt a vize:) Ezután már visszamentünk a házikóba, átnéztük a prospektusokat, hova érdemes másnap ellátogatni, majd egy Hetedik mennyország rész után elaludtunk. Már aki. 






Másnap - úgy érzem - mindent kipróbáltunk, amit csak a környék és a hotel nyújthatott nekünk. Reggeli után besétáltunk a faluba, ahol (elméletileg) 17 kastély található, bár én csak egy-kettőt láttam. Elég sok közülük nagyon le van robbanva. Ez jó kis 6 kilométeres séta volt. Ezután elmentünk Liptovský Mikulášra egy kicsit tescozni. Panninak vásároltunk természetesen... Megvettük a névnapi ajándékait, valamint egy kis ajándékot a kirándulásról. Kapott egy helyes kis plüss hátizsákot és egy plüss Minnie-t (mostanában mimi-mániája van, pedig mimis mesét még nem látott). Névnapjára vettünk egy Minnie-s sátort, amit majd jövő héten Selmecen avatunk fel, és egy jó kis gumicsizmát, amit a nagyszülőktől kap majd. Miután visszamentünk a hotelbe, kölcsönöztünk biciklit, és tekertünk egy jót a természetben. Peti jót tekert. Én inkább a síkságot szeretem. Majd jött egy kis tollasozás, utána pedig megnéztünk egy barlangot (Stanišovská jaskyňa). Jó hideg volt... A barlang magában nem volt nagy szám, de az idegenvezetésből jó sok tényt megtudtunk. Egy kis időre lekapcsoltuk a lámpáinkat is, hogy megtudjuk, milyen az abszolút sötétség. Hát, félelmetes... De mégsem féltem. Miután visszamentünk a hotelbe, úgy gondoltuk, keveset mozogtunk még, úgyhogy kipróbáltuk a squash-t is. Fúú, az nagyon jó játék, kivéve, hogy az elején pár perces röhögőgörcsöm volt, annyira bénáztunk(tam). Aztán egész jól belejöttünk. Peti egy órán keresztül játszott, én kétszer kivonultam pihenni. Nagyon fázott a lábam, mert nem volt fehértalpú cipőnk, így zokniban játszottunk, ezenkívül bírtam volna ám:) Jött még egy hihetetlenül laktató és finom vacsora, majd jakuzziban kiáztattuk fáradt izmainkat (nekem NEM volt izomlázam!), aztán végre leültünk foci(helyett két Hetedik mennyország rész)t nézni. És végre aludtam mint a bunda!

Másnap reggeli után összecsomagoltunk és jöttünk haza. Még körül akartam nézni egy városban, de végül megint tescozás lett belőle. Fél négykor értünk haza. Panni még aludt a babakocsiban, felkeltettük, és az a vigyor, amit tőle kaptunk, megfizethetetlen:)

A legeslegjobbak:
- horúca brusnica:)
- vacsi közben szuper nyugtató zenék szóltak (Andrea Bocelli, Norah Jones, Leonard Cohen)
- sok-sok gyümölcs vaníliapudinggal és tejszínhabbal
- fahéjas-almás palacsinta karamell-öntettel
- sok-sok ötlet útközben, hogy végre kikapcsolt az agyam
- squash

*Nagyon nehéz volt "elszakadni" Pannitól. Nem tudom, Peti hogy van vele, de én egyfolytában rá gondoltam. Mikor ebéd után elindultunk, már kétszer hívtam a nagyszülőket, hogy mi újság. Út közben is nagyon sokáig tartott, míg másra tudtam gondolni (bár miután sikerült, hihetetlen élmény volt, mennyire "kitárult az elmém". Rengeteg ötletem támadt kreatívkodással, könyvekkel kapcsolatban, csak győzzem majd leírni...). A legrosszabb az első éjszaka volt. Akkor még az agyam abban volt, hogy Panni valahol itt van a közelben, vigyázni kell rá, pl. hogy ne essen le az ágyról. Többször felültem az ágyban, egyszer Peti kezét simogattam, és kérdeztem, Pannika, hol vagy?:) Reggel felé, amikor felültem, már csak azt mondtam: basszus, már megint... Másnap már szerintem csak azért nem gondoltam rá, mert az aktív nap után aludtam, mint a bunda, mint egy darab fa:) Panni eközben nagyon jól érezte magát, talán fel sem fogta, hogy nem vagyunk otthon, minden ment a megszokott rutinban. Párszor kérdezgette, hogy mami meg aba, de ezenkívül semmi probléma nem volt vele, szerencsére. Ezek szerint ő jobban bírta az elválást:)


A gyerekek idővel kinövik az elválás okozta szorongást. Megtanulják, hogy ha anya elmegy, aztán idővel vissza is jön és ők addig biztonságban vannak.

De vajon az anyukák mikorra növik ki? (Vida Ágnes)

utorok 8. júla 2014

Kreatív kedd

Még múlt héten elterveztem, hogy kreatív keddeket fogok tartani, hogy valamiképp visszahozzam ezt a hobbimat a mindennapjaimba. Panni múlt héten elég későn aludt el, ma pedig valahogy nem ment a hímzés... Elkezdtem kontúrozni a madárkákat, de egyáltalán nem látszott az eredmény, ezért inkább félretettem. Pedig jó lenne befejezni, ha már anyu képét is el kell vinni keretezni, ne kelljen kétszer menni. A hímzés helyett inkább átböngésztem a másik blogomat, mi mindenbe kaptam már bele. Kicsit elgondolkodtam a terveimen is, íme:

ELKEZDETTEK

1. Chorus Line - már csak 5 madárka kontúrja hiányzik


2. Lepkés párna - szintén csak kontúr hiányzik, talán Panni szobájába teszem majd


3. Karácsonyi terítő - ennél egy kicsit több van készen, karácsonyra jó lenne befejezni


4. Nyuszis takaró - már csak össze kéne varrni


5. Sütikiszúró-doboz tetejére hímzés - ebből is már több van meg, de még a fonalak sincsenek hozzá összekészítve, így nem igazán van kedvem nekiállni...


6. Virágos terítő - jó lenne eldönteni a sorsát... Még 8 virág? Vagy hardenger?


7. Lusta projekt - volt egyszer egy olyan tervem, hogy készítek egy patchwork ágytakarót, amin alvással kapcsolatos hímzések lesznek. Nem tudom, lesz-e belőle valami, mindenesetre pár hímzés már készen van. 

Ez így nem is olyan sok. Akkor most jöjjenek a terveim:

TERVEK

1. Mindenekelőtt ezt mind befejezni:)

2. Összepakolni a fonalas dobozomban - egy éve készen van, és csak belehánytam a fonalakat...

3. Házi áldás - egy barátnőmnek, egyelőre titkos.

4. Magnolia - három magnóliás képet terveztem hímezni, majd egyben bekeretezni, elválasztó paszpartukkal. Egy már készen van.



5. Flowers of Paris - imádom ezt a képet


6. Charming Waterway, Sorrento Hotel - hogy legyen hasonló kép a European Bistrohoz a nappaliban



7. Sheltered - Petinek, nagyon szép kép. Kéne hozzá világoskék Aidát venni.


8. Babaruha - Rézi babámnak. Egy szvettert már kötöttem, de kicsi lett, próbálkoznom kell, mire jó lesz a méret. Panninak jó kis öltöztethető baba lenne:)

És még annyi más... De ezek most a top-ok számomra. Azért így is boldogan megyek aludni, hogy mégsem hagytam ki a kreatív keddet:)

štvrtok 3. júla 2014